Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Taylor Lautner

2010.10.02

Korai évek [szerkesztés]

Taylor Daniel Lautner 1992. február 11-én született Grand Rapids-ban, Michigan államban. 6 éves korában kezdett karatézni tanulni, Fabiano Karate Iskolájában tanult, és egy évvel az edzések elkezdése után már versenyeket nyert. Hamarosan meghívták, hogy a hétszeres világbajnok Mike Chattel eddzen, majd 8 évesen felkérték, hogy hazája színeiben induljon a World Karate Association versenyén, ahol bizonyított, hiszen 3 arany érmet nyert és a Junior World Forms and Weapons champion címet. Testépítéssel folytatta „pályafutását”. 2003-ban, 11 évesen megszerezte a fekete övet és számos rangot.

Színészet

Bár imádta a karatét, Taylor úgy érezte, ki szeretné próbálni magát színészként. Ez a "kísértése" akkor támadt, mikor 7 évesen elment egy meghallgatásra, amit a Burger King hirdetett meg. Bár nem kapta meg a szerepet a reklámban, élvezte a meghallgatást és mondta a szüleinek, hogy kipróbálná magát színészként. Így Taylor és szülei Michigan és California között autókáztak, hogy meghallgatásokra vigyék Taylort. Végül Taylor apja úgy döntött Los Angeles-be költöznek, hogy fiának több esélye legyen a szerepekre.

A karrierje 2001-ben indult el, amikor mellékszerepben tűnt fel A nindzsa árnyéka c. filmben.

LA-ba költözés után Taylor több sorozatban is kapott alkalmi szerepeket (My Wife and Kids, Summerland, The Bernie Mac Show..) és szinkronhangként is sikeres volt (Danny Phantom; What's New, Scooby-Doo?; Charlie Brown). Az áttörést 2001-ben a Cápasrác és Lávalány kalandjai c. film főszerepének megszerzése jelentette. 3 hónapig forgattak Austinban, Texasban. Hónapokkal később megkapta Eliot szerepét a Tucatjával Olcsóbb 2-ben.

Igazán híressé a 2008-ban megjelent Twilight c. film tette, ahol Jacob Blacket, a Quileute törzs indánját alakította. Bár a fiú magassága nem éri el a 180 cm-t, a rajongók tiltakozása miatt nem cserélték le a Twilight-széria második epizódjában, így a 2009. november 20-án megjelent Újhold c. filmben is ő játsszotta Jacobot. A további két részben, az Eclipse-ben (Napfogyatkozás), és a Breaking Dawn-ban (Hajnalhasadás) is ő játssza Jacob Black karakterét. A 2010-ben mozikba kerülő Valentine's Day-ben rá osztották Tyler Harrinton szerepét.

Érdekességek

Szabadidejében szeret focizni és baseball-ozni; mindkét sportban nagyon tehetséges. Fociban hátvéd és középcsatár; baseball-t illetően pedig tagja a Hart Baseball Program-nak. Tagja még egy hip-hop tánccsoportnak, az LA Hip Kids-nek. Taylor szeret otthon filmeket készíteni a barátaival. Taylor Dooley, akivel a "Cápasrác és Lávalány"-ban szerepelt nem messze lakik Taylor los angeles-i otthonától, és ő is gyakran segít ezekben a filmekben. Bár szeretne felnőtten is a színészettel foglalkozni, szívesen lenne forgatókönyvíró vagy rendező is.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.