Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Brenda Song

2010.10.04

A Disney Channel nagy sikerű sorozatának, a The Suite Life of Zack & Codynak a főszereplője, ahol a London Tipton-t játssza.

A kaliforniai Carmichaelben, Sacramento egyik külvárosában született hmong-amerikai apától és thai-amerikai anyától. Apja tanár, anyja háztartásbeli. Családja 1976-ban vándorolt be Amerikába Laoszból. Song a szüleivel és a két öccsével, a nála három évvel fiatalabb Timmyvel és a nyolc évvel fiatalabb Nathannel Los Angelesben él.

Gyerekkora óta szerepel különböző reklámokban, sorozatokban, filmekben. Hatévesen szerepelt először egy Little Caesars reklámban. Egy MAD TV-n levő paródiában is játszott egy kisebb szerepet. Karrierje akkor kezdődött, amikor bekerült a John Robert Powers színészügynökséghez. Első fontosabb szerepe '96-ban volt, amikor a Muszklimikulásban játszott együtt Hulk Hogan nal. Ezután olyan nagy sikerű sorozatokban játszott egy-egy epizódban, mint például a Vészhelyzet, Will és Grace, Bette, Szívek szállodája, Tuti gimi. 2006-ban egy nagysikerű produkcióban vett részt, az American Darlingsban, amelynek főszereplői Nicole Kidman és Jennifer Lopez voltak.

Énekesnőként is bemutatkozott a Disney Channel által kiadott Disney Mania 4 albumon, az A Dream Is a Wish Your Heart Makes című számban.

Kislányként balettozni szeretett volna, de anyja unszolására belekezdett a Tae Kwon Do-ba, amiben most már feketeöves.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.